|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Lengyel József 2009. június 6.Lengyel József-megemlékezésnek tartottak május 5-én a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban. Az ünnepségen Schönberger Jenő püspök köszöntőbeszéde után dr. Bura László ismertetette Lengyel Józsefről szóló értekezését, Fancsali József pedig bemutatta az író Három színmű című kötetét. Lengyel József /1868-1933/ Szinérváralján született katolikus pap, drámaíró és neves tanító volt. A Budapesten megjelenő bölcseleti folyóiratban közölte munkáit. Történelmi drámáját – Valkó vára vagy A vihartépte sziklafészek Szinérváralján 1927-ben adta ki. /Lengyel József irodalmár papra emlékeztek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 6./2017. szeptember 26.Marhavagonokban a bizonytalanság felé: Udvarhely vármegye kiürítése1916-ban a román betörés hírére a hatóságok elrendelték a székely vármegyék kiürítését. Apokaliptikus látvány lehetett a Segesvár felé szekéren elinduló menekültek tömege. Korabeli forrásokra alapozva elevenítjük fel a történteket. 1916. augusztus 29-én a délutáni órákban érkezett meg Székelyudvarhelyre a román hadüzenet híre. Ekkor már hosszú sorokban jöttek a háromszéki és csíki menekültek, kiket Udvarhely vármegyébe irányítottak a hatóságok. Este 9 órakor aztán a helyi hatóságok megkapták az Udvarhely vármegyére szóló evakuálási felszólítást is. A katonaság riadót fújt, a lakosság egy része lázasan csomagolt, hogy lehetőleg a hajnalban induló első menekülő-vonattal el tudja hagyni szülőföldjét. Az udvarhelyiek igyekezetét látva a csíkiak és a háromszékiek áradata is tovább indult. A környező községekbe másnap reggelre vitték szét a hírnökök a kiürítést tartalmazó parancsot, mire az egész vármegye népe elindult a bizonytalanság útján. A menekülők szekereinek hosszú sora Segesvár felé indult el. „Ameddig a szem ellátott, minden utat a szülőföldet otthagyók karavánja töltött be, a réteket és a hegyek oldalát a hajtott marhák fehérsége födte be. Estére kelve, csillagos éjben, őszi hidegben a menekülők tábortüzei gyúltak ki és fázós asszonyok, elalélt gyermekek, a virrasztó földönfutók ülték körül. S ahogy virradatkor tovább indult a hazáját vesztetett székelység, újabb és újabb községek munkásnépe csatlakozott hozzájuk és mind több-több község vált némává és elhagyottá. Az ősi Székelyföld szabadságszerető népe ott zarándokolt végig a segesvári csatatéren, hol Petőfi alussza örök álmát” – írta a korabeli Udvarhelyi Híradó. A menekülők Segesváron két részre oszlottak: azok nagy része, akiket szívességből hoztak el szekereken idáig, vonatra ültek, a szekérrel rendelkezők Maros-Torda vármegye felé haladtak tovább. Ekkor már ugyanis a Segesvár központú Nagy-Küküllő vármegye kiürítése is megkezdődött. Székelyudvarhelyről 29-én éjfél körül indult el a 82. gyalogezred káderét, azaz a frontra induló menetszázadok felállítását lebonyolító pótzászlóaljat szállító vonat. Reggel hétkor pedig az első menekülteket szállító szerelvény is elindult. Héjjasfalván és Segesváron a szekér nélküli menekültek a Földvárról indított vonatokra szálltak fel. Negyven-ötven ember szorongott a marhavagonokban, melyekből sok esetben a trágya sem volt kitakarítva. A nyitott szeneskocsikban le nem rakott teheráruk rengetegében húzódtak meg a menekültek tömegei. A vármegye kiürítésének emberfeletti munkáját Ugron János főispán vezette, de jelentős szerep jutott Sebesi János alispánnak, dr. Keith Ferenc t.b. főjegyzőnek, dr. Pálffy Jenő főszolgabírónak, dr. Gyárfás Pál árvaszéki elnöknek, Szentkirályi Andor főispáni titkárnak és Szentkirályi Kálmán árvaszéki ülnöknek is. A város részéről Soó Domokos tanácsos, Szakáts Zoltán főkapitány, dr. Majthényi Miklós polgármester, Szabady Tivadar és Szabó Nándor főszolgabírók vállaltak hatalmas szerepet az irányításban. Mindeközben dr. Paál Árpád vármegyei főjegyző, dr. Lengyel József főorvos és Lakatos Tivadar városi tanácsos a vármegye és a város értékeit Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelyére, Szolnokra menekítették, ahol átmenetileg néhány hivatal működését is elindították. A szakszerű irányítás eredményeképpen sikerült elszállítani sok értékes anyagot, a felhalmozott gabonakészletek egy része is megmentődött. Szeptember 8-án marharekviráló bizottság kezdte meg aktivitását Székelyudvarhelyen. A bizottság mintegy 2500 marhát vett át 2-3 korona egységárral, ezzel nagymértékben sikerült megakadályozni a marhaállomány elkótyavetélését. Székelyudvarhely városában szeptember 13-ig relatív élénk volt az élet. Mintegy 2000-2500 lélek volt ekkor itthon (a közel tízezerből), működött a piac is, ahol jelen voltak a falusi árusok. Több kereskedés nyitva volt, a húst pedig hatósági vágás után ingyen biztosították a lakosságnak. A Budapest szállodában tiszti étkező működött, igaz, csak este 9 óráig. A trafikot a főkapitány kiárultatta, vásárló volt bőven, mert a Hargitán levő frontra naponta vonultak föl és vissza a különböző katonai alakulatok, huszár őrjáratok, de a városban is időztek 82-es katonák. Mivel a hírek a román előnyomulás megtorpanásáról szóltak, az elmenekültekből többen visszatértek. Aztán a hadi helyzet szeptember 11-én mégis szükségessé tette Székelyudvarhely teljes kiürítését. Ennek levezénylésére Betegh Miklós kormánybiztos Széll József fogarasi főispánt küldte ki. A kiürítést 15-én fejezték be, amikor Széll főispán autóval elutazott a városból Kállay Tamás képviselő társaságában. Kállay előzőleg a képviselők segélyező bizottságának megbízásából 35 000 koronát osztott szét a menekülők közt. Ugyanaznap hagyta el a várost Ugron János főispán is, aki betegsége dacára is oroszlánrészt vállalt a menekültek ügyes-bajos dolgainak intézésében. 16-án elutazott a polgármester és a főszolgabírók is, a városban Sebesi János alispán, dr. Keith Ferenc másodfőjegyző és Szakáts Zoltán főkapitány maradtak. 16-án hajnalban és reggel négy menekülő-vonat hagyta el a várost, az utolsó szerelvény reggel fél nyolckor indult ki az állomásról. Ezzel jött el a főkapitány, a pályaudvari parancsnokság, a postahivatal személyzete, a rendőrök és a vasúti személyzet. És erre a vonatra tették fel a vármegyei kórházat is dr. Egyed Balázs orvos utasításai szerint. 24 beteget tudtak a rendelkezésre álló 40 perc alatt a vonathoz kiszállítani és elhelyezni. A kórházban 12 beteg, köztük dr. Ráczkeövy Samu és egy elmebeteg maradt, kiknek gondozását az alispán dr. Demeter Károlyra bízta. A kórházat Szolnokra szállították, míg a katonai tartalék-kórházat már korábban Szabó kapitány és dr. Imreh Domokos vezetésével Tordára menekítették. Gyárfás Pál árvaszéki elnök fáradozásainak köszönhetően az Országos Gyermekmentő Liga által felkarolt udvarhelyi gyermekeket is idejében sikerült vasúton kimenekíteni, akárcsak az itt rekedt Csík vármegyei katolikus árvaház növendékeit. A negyedik vonat elindulása után a pályaudvaron teremtett lélek nem maradt, a városban maradt mintegy ezer lakos lélekszorongó érzéssel várta a román csapatok érkezését. Az alispán és a másodfőjegyző délelőtt 10 órakor utazott el Székelykeresztúrra, miután a vármegyeház őrizetét Ágotha Ferenc útmesterre bízta. A város vezetését egy korábbi közgyűlésen a valószínűleg román származású Stefáni Károly városi tisztviselő vállalta. Az első román járőr szeptember 17-én délelőtt jött be a városba, a Szent Imre utcán leérve a Kőkereszt-tér környékén „tájékozódott”, majd vissza is lovagolt. A román egységek aztán 18-án, hétfőn vonultak be a városba. Főbb források: Udvarhelyi Híradó, 1916. október 15., november 5., Haladás, 1916. augusztus-szeptember. Kápolnási Zsolt / liget.ro lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
